Carlo Bigai egy fiatal és rendkívül tehetséges borász. Családi pincészetük, az A Mi Manera Észak-Olaszország Veneto régiójában, Velence közvetlen közelében található, Lison világszerte elismert termőföldjén.
Carlo 2026. 02. 22-én borvacsorát tart a Trattoria Toscanaban. Ennek apropóján beszélgettünk vele pincészetükről, múltjukről, a régióról és a jövőbeli terveikről.
Mesélj egy kicsit az A Mi Manera pincészetről! Mikor indultatok és ki alapította a birtokot?
Egy 12 hektáros családi birtokról van szó, ahol évente nagyjából 60 ezer palack bor születik. A történetünk még 1956-ban indult: a Bigai család már a negyedik generáció óta műveli a szőlőt itt.
Venetóban dolgozunk, Lison di Portogruaróban, alig pár kilométerre Velencétől. Alapvetően a természet tisztelete és az olasz borászat szeretete mozgat minket. Próbáljuk ötvözni az őseinktől örökölt tudást a mai modern technológiával, hogy olyan borokat készítsünk, amiknek tényleg van lelke és története.
Mi teszi különlegessé a boraitokat?
A titok nálunk az odafigyelésben és a türelemben rejlik. Minden a must kiválasztásánál kezdődik, aztán eldöntjük, mi állna neki a legjobban: az amfora, a fa, a beton vagy épp a tartály. Nem akarjuk megerőszakolni a bort, inkább csak kísérjük az útján. Spontán erjesztünk, nem siettetünk semmit, így a boraink természetesen alacsony kéntartalmúak és nagyon őszinték maradnak. Külön büszkeségünk a Biodiversity Friend minősítés, ami igazolja, hogy nálunk a biodiverzitás és a föld egészsége nem csak duma, hanem a mindennapi munka része.
Milyen adottságai vannak Veneto ezen részének, a Lison-i területnek?
Veneto maga a sokszínűség, de a mi környékünk, Kelet-Veneto a tenger közelsége miatt különleges. Az adriai szél és az ásványokban gazdag talaj ad egy olyan frissességet és karaktert a fehérborainknak, amit máshol nehéz megtalálni. Lison egy történelmi terület, itt a borászat lényege mindig is az egyensúlyról és a kifinomultságról szólt.
Visszatekintve, melyek voltak a legfontosabb mérföldkövek? Mire vagy a legbüszkébb?
Idén ünnepeljük a 70. évfordulónkat, ami önmagában is hatalmas dolog egy család életében. Rengeteg díjat kaptunk az évek alatt, de ha egy pillanatot kellene kiemelnem, az 1986 júniusa lenne: akkor Ronald Reagan elnök és a felesége, Nancy is ellátogatott hozzánk. Ez a mai napig egyfajta „arany oldal” a családi krónikában, és egy fontos visszaigazolás volt nekünk a minőségről.
Milyen volt borászcsaládban felnőni?
Ez egy olyan életmód, ami teljesen a földhöz és az évszakokhoz köt. Gyerekként nem könyvekből tanulod a természetet: látod a tavaszi metszést, a nyári munkát, aztán jön a szüret izgalma, végül a téli pihenő. Korán megtanulod, hogy a kezed bizony koszos lesz, a reggelek pedig korán kezdődnek. De az a pillanat, amikor a tőkéről kóstolod a szőlőt, vagy amikor megérzed az erjedő must illatát a pincében, mindent megér. Ez a szakma megtanít arra, hogy a jó dolgokhoz – legyen az bor vagy maga az élet – idő és türelem kell.
Pontosan mi a te feladatod most a pincészetnél?
Tulajdonosként persze mindenbe van belátásom, de elsősorban export menedzserként dolgozom. Én felelek a nemzetközi piacokért, de közben fél szemmel mindig a szőlőt és a pincét is figyelem, hogy a minőségből soha ne engedjünk.
Mik a terveitek a következő évekre?
Szeretnénk még fenntarthatóbbá tenni a termelést. Olyan borokat akarunk adni az embereknek, amikkel egy kicsit az olasz életérzést és a mi hagyományainkat is megismerhetik. Nem félünk a modern technológiától sem, ha az segít megőrizni a boraink autentikus jellegét. A célunk az egyensúly: tisztelni a múltat, de nyitottnak maradni a jövő megoldásaira.
Mire figyeljenek a borvacsora eseményünk vendégei, amikor a boraitokat kóstolják?
Ne csak az aromákat keressék, hanem a bor mögötti embert és a tájat. Arra törekszünk, hogy minden palack elmeséljen egy szeletet a történelmünkből és abból a gondoskodásból, amivel készítettük. Kóstolják meg a boraink egyedi karakterét, és fedezzék fel bennük Veneto valódi arcát!
